Gyermekpszichológia – szülői első konzultáció

szorongás

A pszichológiát úgy határozhatjuk meg, mint a viselkedés és a mentális folyamatok tudományos tanulmányozását. (Atkinson, 1999)

Viselkedésünket, reakcióinkat többnyire pszichés állapotunk határozza meg. Éppen ezért nem ritka, hogy egyes helyzetekben teljesen máshogy viselkedünk, mint szoktunk. A környezetünkben történő dolgok pedig pszichénkre vannak nagy hatással. Miért szomorít el bennünket valami, ami másokat nem? Miért küzdünk meg nehezebben egy-egy akadállyal, mint mások? Miért nem tudjuk feldolgozni korábbi sérelmeinek és ezek hogyan hatnak jövőbeni életünkre?

Ezekre a kérdésekre nem egyszerű válaszolni. Azért sem, mert mindenkinél más a válasz, más a megoldás a problémára. Azonban vannak szakemberek, akik segíthetnek nekünk és végigkísérhetnek a megoldás felé vezető úton, ha szeretnénk. Pszichológiai konzultációnkon segítünk felderíteni a méllyebben rejlő problémákat, sérelmeket. Ezáltal képessé válhatunk arra, hogy megismerjük önmagunkat és így saját magunk legyünk nehézségeink feloldozója.

Gyermekek esetében talán mégnagyobb szükség van erre a külső segítségre, hiszen kevésbé tudatosan tudnak dönteni egy-egy krízisben. Bizonyos viselkedési zavarok, figyelemzavarok hátterében állhatnak olyan megoldatlan problémák, amelyekhez szakember bevonása szükséges.

Az alábbi problémákkal fordulhat hozzánk:
  • kapunyitási pánik
  • krízisek
  • szorongás
  • iskolai nehézségek
  • érzelmi zavarok
  • iskolai bántalmazás
  • figyelemzavar
  • indulatkezelési nehézségek
  • gyász
  • dadogás, hadarás
  • tartós betegség

Helyszíneink

Kránicz Ágnes - 1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66.

Csorba Emőke -  1146 Budapest, Thököly út 137.

 

24 990 Ft

Visszahívást kérek