Németh Zsófia

A kommunikáció, a nyelv és a beszéd mindannyiunk számára rendkívül fontos, hiszen ezen keresztül éljük meg kapcsolatainkat, fejezzük ki vágyainkat, gondolatainkat és érzéseinket. Meghatározó része identitásunknak, általa idézzük fel múltunkat, vagy álmodjuk meg jövőnket. Zsófia az őt megtaláló feladatokat ennek a gondolatnak a fényében a lehető legnagyobb körültekintéssel és gondossággal igyekszik ellátni.

2012-ben végeztem az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karán logopédia szakon kitűnő minősítéssel. Szakmai érdeklődésem kezdetben a beszédindítás, és az autizmus specifikus módszertan felé terelt, ezért 2015-ben abszolutóriumot szereztem autizmus spektrum pedagógiája szakirányon. Addig is értékes tapasztalatokat gyűjtöttem azokban a terápiás eljárásokban, melyek a leghatékonyabbnak bizonyultak ezen a területen.
Néhány év múlva kíváncsiságom a beszéd és kommunikáció kapcsolatának más szempontú megismerése felé irányított, így a Pető András Kar óvodájában mozgásfogyatékos gyermekeket érintő beszédproblémák korrigálásával kezdtem foglalkozni. A hangadás, légzés és beszédmozgások kivitelezésének nehézségei, illetve a nyeléssel, rágással kapcsolatos eltérések új ismeretekkel bővítették korábban megszerzett tudásomat.
 A beszéd formai oldalának fejlesztése a kezdetektől nagyon érdekel: a beszédtechnika eszközeivel igyekszem a hozzám forduló klienseket segíteni személyiségük fejlesztésében, céljaik elérésében: legyen szó akár egy sikeres prezentációról, vagy beszédalkalmassági vizsgáról.
Felnőttekkel és gyermekekkel egyaránt szívesen dolgozom, nagyon fontos számomra a felmerülő problémák holisztikus szemléletű elemzése, a szülőkkel való szoros együttműködés. A terápiás foglalkozásokat változatos eszközhasználattal igyekszem élvezetessé tenni a hozzám fordulók számára, mert hiszek benne, hogy az örömteli tanulás a leginkább mélyreható, ez garantálja a hosszútávú eredményeket.

Szakmai végzettségei:

2012.: ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar- logopédia szakirány

2015.: ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar- autizmus spektrum pedagógiája szakirány (abszolválva)

2018.: Lingual Balance OTKM- orofaciális taktilis-kinesztéziás myoterápia a szabályos nyelésfunkcióért

2018.: PROMPT Trained (Level 1)

2018.: Gyógypedagógia tanár MA- folyamatban

2019.: Afázia logopédiai kezelése (Démoszthenész Egyesület)

2019.: Beszédtechnika és kommunikációs tréning (Seneca Beszéd Stúdió)

 

 

Visszahívást kérek