Az artikulációs zavarok

Az artikulációs zavarokat hétköznapi nyelven pöszeségnek nevezzük. A jelenség arról szól, hogy az ember beszédének tisztasága, a kiejtés eltér az adott nyelv kiejtésének normáitól. A magyar nyelvben minden beszédhangnak van egy szabályos kivitelezési módja, amely egy konkrét hangzást kell eredményezzen. Ha a motoros kivitelezés eltér a szabályostól, az más hangzást eredményezhet. Ebben az eltérésben szerepet játszhat a beszédszervek izomzatának más állapota, az idegi szabályozás, a fogazat állapota, illetve egyéb szájtér körüli elváltozások. A hibázás ilyenkor mindig stabil, kontextustól független, de csak hangtorzítást tapasztalunk, nem jön létre új hang.

Artikulációs problémához vezethet az is, ha a fonetikai tervezés szintjén van valamilyen zavar. Ebben az esetben nehezebb dolgunk van, hiszen nem a beszédszervek működésében kell keresnünk a problémát, hanem az agyi működésben. Ahhoz, hogy kiejtsünk egy szót, tudnunk kell, hogy milyen szegmentumokból (milyen hangokból) áll. Tudnunk kell, hogy az adott hangokat milyen sorrendben kell kiejtenünk ahhoz, hogy megkapjuk a kívánt szót. Ebben az esetben fejlődési fonológiai zavarról kell beszélnünk. Ilyenkor a hibázás nem stabil, a hang kiejtése alkalmanként változik (mindig másra cseréli a kimondani kívánt hangot). A tipikus nyelvfejlődésű gyerekeknél öt éves kor felett már nem jellemző ez a fajta variabilitás, így gyanús lehet, ha még idősebb korban is megfigyelhető. A fonológiai zavarnál nagy eséllyel probléma van a többi nyelvi szinten is és az írott nyelv elsajátítása is nehézkes lehet.

Ha sok éves logopédiai ellátás után sem javul a gyermek, akkor nagy valószínűséggel beszélhetünk gyermekkori diszpraxiáról. Ez nem egy konkért csoport vagy diagnózisforma, mégis meg kell különböztetnünk őket a szimplán fonológiai zavaros gyermekektől. A fonetikai tervezés és motoros tervezés/programozás szintje is érintett. Sokszor megfigyelhető a hangkihagyás, a sorrendezési hiba, a lassú koartikulációs átmenetek és a prozódiai eltérések. A beszédszervi mozgások lassabbak és inkonzisztensek, általában a beszéd kivitelezése érintett, az értés megfelelő.

A vizsgálat

Az artikulációs zavarok kezelésében is nagyon nagy szerepe van a vizsgálatnak. Mint mindig, ennél a problémánál is a szülő részletes kikérdezésével és a gyermek megfigyelésével kezdjük. Ezután megvizsgáljuk az alábbi területeket:

  • spontán beszéd
  • fonológiai profil
  • beszédszervi struktúra
  • beszédszervi működés
  • auditív feldolgozás
  • többi nyelvi szint vizsgálata

A kapott adatok után meghatározzuk a gyermek által használt hangkészletet és a hiányzó hangokat. Fontos, hogy a kiejteni képes hangokat funkciónak megfelelően használja-e, illetve, hogy tapasztalunk-e variabilitást. Feltárjuk a fonológiai folyamatokat is azáltal, hogy elemezzük a hibázások jellegét.

A kinyert adatokat értelmezzük és ha szükséges, további vizsgálatokat javasolunk. Ha nem szükséges, meghatározzuk a terápiát.

A terápia

Az artikulációs terápia célja, hogy az egyén képes legyen a hangok szabályos kiejtésére. Ezen túl célunk, hogy a spontán beszédbe is beépüljenek a helyesen kiejtett hangok. Az előkészítő szakaszban kialakítjuk a képességeket a hang kiejtéséhez (motoros fejlesztés). Ezután a hang izolált kiejtését gyakoroljuk. Pontosan be kell mutatni a hangot felépítő mozzanatokat. Ha ez sikerült, következik a hang rögzítése, amely hangkapcsolatban való ejtést jelenti. Cél a pontos artikuláció megtartása különböző magánhangzó és mássalhangzó kapcsolatokban is. Nagyon fontos, hogy az automatizálásra már csak akkor kerülhet sor, ha biztosan rögzült a kialakítani kívánt hang. Ekkor jelentéssel bíró egységekbe, szavakba illesztjük. A cél, hogy a hétköznapokban is, odafigyelés nélkül használja az adott hangot.

 

 

Vizsgálatok

Visszahívást kérek