Miért a logopédia? Mi a története annak, hogy ezt a szakmát választotta?

Gimnázium óta érdekelt a magyar nyelv; a mondatelemzés, a hangtan, a nyelvtani szabályok. Nem voltam benne biztos, hogy ezen a területen belül melyik irányba induljak el, egészen addig, amíg egy ismerősömtől nem hallottam először a logopédiáról, mint szakmáról. Onnantól kezdve biztossá vált bennem, hogy ez az a terület, ahol szeretnék dolgozni.

Milyen tapasztalatokat szerzett eddig?

A diplomámat a szegedi Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Gyógypedagógus-képző Intézeténél szereztem meg 2018-ban. Ezt követően két tanévet töltöttem el Szeged környéki óvodás és iskolás gyermekek logopédiai ellátásával; főként artikulációs zavarok, illetve nyelvfejlődési zavar terápiája volt a feladatom. Ezen időszak alatt lehetőségem nyílt a helyi szakszolgálat szakértői bizottságának tevékenységében is részt venni. Ezzel párhuzamosan Szegeden – egy évig – felnőtt korú kliensek esetében beszéd- és nyelvi zavarok diagnosztizálását és kezelését végeztem.

Az alapképzést követően az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán elvégeztem a logopédiai rehabilitáció szakirányú továbbképzést, melynek köszönhetően széles körű ismeretekkel bővíthettem addig megszerzett tudásomat a klinikai logopédia területén - különös tekintettel a felnőttkori szerzett beszéd- és nyelvi zavarok, valamint a nyelési zavar diagnosztikájára és terápiás kezelésére.

Jelenleg a budapesti Szent Imre Kórház Neurológiai-Stroke Rehabilitációs Osztályának logopédusaként dolgozom.

Ha egy  dolgot kellene mondani, amit a legjobban szeret a munkájában, mi lenne az?

Ez egyértelmű, de két dolgot említenék meg.

Az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb dolog az, amikor az ember végigkövetheti és részese lehet annak a rehabilitációs folyamatnak (például egy stroke-ot követően), melynek eredményeképp az érintett személy újra teljesebb értékű életet élhet; újra képessé válik a kommunikációra, visszatérhet a korábbi életéhez, a családjához, esetleg a régi munkahelyére; az életbe.

A másik egy konkrét élmény, amely még ahhoz az időszakhoz kötődik, amikor egy település óvodás gyermekeit láttam el logopédusként. Egyik nap már hazafelé menet sétáltam, míg a szemközti járdán az ovisok éppen a délutáni sétájukból tértek vissza. Szerintem sosem fogom elfelejteni az örömüket, amikor megláttak az utca túloldalán közeledni. Mindenki kórusban kiabált, és integetett nekem: „Szia, Sebi bácsi!!!”  

Mik a tervei a jövőre nézve?

Szeretném elvégezni a mesterképzést, hogy egyetemen taníthassak – ez az egyik vágyam és célom a közeljövőre tekintve. A hosszabb távú célom a PhD fokozat megszerzése.

Mire törekszik mindig a munkája során?

Mivel mind az egyetemi éveim alatt, mind a szakirányú továbbképzés során kiváló oktatóim voltak, igyekszem az őáltaluk megszerzett tudást a saját személyes stílusommal ötvözni, mindezt pedig a gyakorlatba sikeresen átültetni.

Állandó célom továbbá a kliens és a terapeuta közötti pozitív viszony kialakítása. Úgy hiszem, hogy ez a viszony nagymértékben képes elősegíteni a terápia sikerességét.

Mi a kedvenc területe a logopédián belül?

A „kedvenc” – ha mondhatom így – területem a logopédián belül a felnőtt rehabilitáció. Ezen belül, ha konkrét kórképet kellene megjelölnöm, akkor az a felnőttkori szerzett nyelvi zavar (afázia) diagnosztikája és terápiája lenne.

Hogyan töltődik fel? Mit csinál szívesen, amikor épp nem a szakmájának él?

Próbálok minél több időt a barátaimmal tölteni, megnézek egy filmet vagy sportolok - főképpen a csapatsportokat részesítem előnyben; jelenleg is kézilabdázom.